Az új autóm első tartozéka

Én nagyon sokáig féltem elkezdeni vezetni. Bár mindenki azt mondja, hogy nagyon jól vezetek és nem értik, hogy mitől parázok – mert hát szabadidőmben nagyon szeretek egyébként kocsikázni – de hát ha az ember nap, mint nap autóba ül és nekiindul reggel, időre megy, dugóba keveredik, sietni próbál, akkor teljesen más pszichológiai hatások és ingerek érik, és én ettől nagyon féltem, hogy valami figyelmetlenség miatt balesetet okozok és hasonlók.

Eljött most azonban az a pillanat, amikor ezt már nem tehetem meg, mert a mindennapi teendők, az átívelésre váró távolságok és feladatok nem engedik meg hogy ne az autót válaszam reggel. És hát ahhoz pedig már ugye kell egy saját autó is, ami nem kevésbé volt nálam nehéz kérdés, mert számtalan paraméternek meg kell felelnie és számtalan agyalós estén és éjszakán túl vagyok, de megszületett végre a döntés, és meg is vásároltam az új szerelmem és életem első autóját. Imádom egyszerűen, mert pont kellő nagyságú számomra és nagyon kényelmes vezetni. Persze jobb lenne kirándulgatni vele minden nap, de ha már az embernek munkába kell mennie, akkor azt gondolom mindenki egy ilyen autóban szeretné ezt végig élni.

Az első tartozékát is megvettem, ami nem más, mint egy autós telefontartó, hiszen rólam tudni kell, hogy bár előbb vagy utóbb mindenhova odatalálok, és általában nem is igen kések, mert nem vagyok az a fajta – hiszen elindulok mindenhová egy fél óra plus ráhagyással – de nagyon sokszor eltévedek, és azt se tudom, hogy merre vagyok arccal előre. Kell tehát minden reggel és délután a GPS segítsége, az pedig nem megy máshogy, mint egy profi és designos, minden célt kiszolgáló autós telefontartó segítségével. Hála a jó égnek, én ezt nagyon rutinosan az egyik legjobb és legmegbízhatóbb oldalról, a wlshop.hu oldalról nagyon könnyen és gyorsan be is szereztem.