Jogi nyilatkozat

Felhasználási feltételek

kozmetikaportal.hu
 
I. Adatvédelmi irányelvek
 
Tisztelt Látógatónk!
 
Szolgáltatásaink igénybevételével Ön (a továbbiakban „a Felhasználó”) személyes adatai kezelésével, tárolásával is megbíz bennünket. Regisztrált Felhasználóink személyes adatainak védelmét a mindenkori hazai és nemzetközi adatvédelmi szabályok maximálisan betartásával biztosítjuk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezen jogok ne sérüljenek a rendszer üzemeltetése vagy karbantartása közben. 
 
A kozmetikaportal.hu kijelenti (a továbbiakban „a Szolgáltató”), hogy a regisztrált felhasználók adatait (felhasználó neve, email címe, jelszava) kizárólag közvetlen üzletszerzési célra, statisztikai, piackutatási kimutatások készítésére, illetve közvetlen megkeresésre (pl. hírlevél küldése, egyéb direkt marketing kampányok) használja. Ezen jövőbeni aktivitásokhoz a Felhasználó a portálon való regisztrációjával kifejezetten hozzájárul.
 
A kezelt adatokat bizalmasan kezeljük, azokat kizárólag az adatkezelő, illetve a rendszergazda ismeri, és harmadik személynek semmilyen körülmények között nem engedjük át. A Felhasználó külön kérésére a megadott adatokat haladéktalanul töröljük.
 
A kozmetikaportal.hu fenntartja magának a jogot – a Felhasználók előzetes értesítése nélkül és bármilyen okból kifolyólag – a portál szolgáltatásainak átmeneti felfüggesztésére vagy végleges megszüntetésére, továbbá bárminemű technikai vagy tartalmi változtatás megvalósítására.
 
      II. Felhasználási Feltételek
 
Amennyiben a Felhasználó bármilyen szolgáltatást igénybe vesz oldalunkon, ezzel elfogadja a jelen Szabályzat feltételeit.
 
A Szolgáltató bármikor jogosult a Szabályzat módosítására, amelyről a nyitó oldalon tájékoztatja a Felhasználókat. A módosítást követően bármely Szolgáltatás használatával a Felhasználó elfogadja a Szabályzat módosítását.
 
1. A Szolgáltatás legfontosabb jellemzői
a) A tartalomszolgáltatás működtetése és üzemeltetése az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló 2001. évi CVIII. törvény rendelkezései alapján közvetítő szolgáltatásnak minősül. A Szolgáltató – mint közvetítő – a rendelkezéseknek megfelelően nem ellenőrzi a Szolgáltatás keretein belül hozzáférhetővé tett információk tartalmát és nem keres kifejezetten olyan tényeket vagy körülményeket, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak.
b) A tartalomszolgáltatás célja: a felhasználók független tájékoztatása a szépségápolás, bőrápolás és egyéb kozmetikai eljárások témakörben, a lehető legteljesebb, legátfogóbb terjedelemben. 
c) A Szolgáltatás leírása: a Szolgáltató vagy a szolgáltató által megjelölt harmadik személyek szerzői jogi védelmét élvező tartalmak hozzáférhetővé vagy elérhetővé tétele, nyilvános fórumok, szakértői rovatok, nyereményjátékok, apróhirdetési és egyéb hirdetési lehetőségek biztosítása, valamint minél szélesebb körben tudásanyag elérhetővé tétele a felsorolt témakörökben. 
d) Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a kozmetikaportal.hu bármely tartalmi részét, működését vagy megjelenését – előzetes figyelmeztetés nélkül –           bármikor módosítsa, megváltoztassa vagy akár véglegesen megszüntesse, illetve azon további hirdetéseket, szolgáltatásokat vagy új tartalmakat helyezzen el.
 
2. A regisztráció
a) A Szolgáltatás egyes elemei csak regisztrációval vehetők igénybe. A regisztrációval a Felhasználó kijelenti, hogy a Felhasználási Feltételek tartalmát ismeri és elfogadja.
b) Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Felhasználási Feltételek megszegése, megsértése esetén a regisztráció törlésre kerülhet. Az ebből adódó vélt vagy valós károkért, hátrányokért (amelyek az így törölt Felhasználót érték), a Szolgáltató nem vállal felelősségét.
c) A regisztrációval Felhasználó beleegyezik, hogy a megadott e-mail címére a Szolgáltató reklám célú elektronikus hirdetéseket küldjön. A Felhasználó bármikor letilthatja az elektronikus hirdetések fogadását. A Szolgáltató azonban felhívja a Felhasználó figyelmét, hogy az alapszolgáltatás hosszú távú, ingyenes működésének feltétele a Szolgáltatás reklámokkal történő támogatása, szponzorálása.
 
3. Az egyes szolgáltatások felsorolása
 
a) Hírlevél
A Felhasználó adatainak megadásával feliratkozhat Hírlevél fogadására. A Hírlevél minden esetben reklámot is tartalmazhat. A Hírlevélre történő feliratkozással Felhasználó egyidejűleg beleegyezik, hogy Szolgáltató a Hírlevélben elhelyezett reklámajánlatokat küldjön számára.
 
b) Fórumok
A Szolgáltatás keretén belül a Felhasználók véleményüknek, észrevételeiknek, érdeklődésüknek adhatnak hangot, korlátlan terjedelemben. Ezen kívül ábrákat, képeket, grafikai és audiovizuális megoldásokat vagy más, a Szolgáltató által meghatározott tartalmakat tehetnek közzé az oldalon. A Felhasználó kötelezettséget vállal arra, hogy betartja a Fórum használatára vonatkozó szabályokat (lásd továbbá: „Fórum Szabályzat”), amelyeket kérünk, hogy mindenki figyelmesen olvasson el!
 
c) Szakértői rovat
A Szolgáltató felületet biztosít arra, hogy a Felhasználók egy-egy kiválasztott témában jártas szakértőkkel vegyék fel a kapcsolatot információszerzés, tájékozódás céljából. Az itt megjelenő bármely tartalom tekintetében csak és kizárólag az azt létrehozó személy (Felhasználó vagy Szakértő) felel, a Fórumszabályzatban foglaltak betartásával.
 
d) Tesztek
Az oldalon rendszeresen közzéteszünk termékeket és szolgáltatásokat bemutató, összehasonlító, értékelő és tesztelő, a célközönség igényeit kiszolgáló tartalmakat, ideiglenes vagy állandó rovataink keretén belül. Ezek a tartalmak minden esetben a szerző szubjektív, önálló véleményét tükrözik, illetve a termékekhez köthető vagy kapcsolódó valósághű, tényszerű, adatokat, információkat tartalmaznak. A Szolgáltató ezen tartalmak közzétételével a Felhasználókat hiteles és független információkkal kívánja ellátni, a médiatörvényben foglaltak teljes körű betartásával.
 
e) Apróhirdetések 
A kozmetikaportal.hu oldalon a regisztrációt követően bárki feladhat korlátlan mennyiségben apróhirdetést. (lásd továbbá: „Apróhirdetési Szabályzat”)
 
III. Szerzői jogok
 
a) A kozmetikaportal.hu oldalon elérhető teljes tartalom (cikkek, hírek, fotók, tesztek és egyéb publikációk) szerzői jogi védelem alatt áll. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy sokszorosítani, részben vagy egészben számítógépen tárolni. A szerzői jogok a Szolgáltatót illetik meg, és a Szolgáltatás olvasásán, képernyőn történő megjelenítésen és a személyes, nem-kereskedelmi célból történő lementésén és nyomtatásán kívül semmilyen egyéb formában nem használható fel a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül.
 
b) Amennyiben Ön egy másik weboldalra bármilyen, oldalunkon található cikket, publikációt kíván átvenni, azt kizárólag oly módon teheti meg, hogy a cikk címét és bevezetőjét, vagy első bekezdését (leadjét) változatlan tartalommal és hiánytalanul átveszi a kozmetikaportal.hu-ról, és a forrást megjelölve a cikk teljes tartalmára mutató hiperhivatkozást (közvetlen linket) helyez el az átvett bevezető alatt.
 
c) Bármilyen más tartalmat is kizárólag úgy vehet át oldalunkról, ha az eredeti információt nem módosítja és minden egyes közlésnél egyértelmű hivatkozásokat helyez el oldalunkra.  
 
Felhívjuk figyelmét, hogy a kozmetikaportal.hu tartalmának ettől eltérő módon történő átvétele szerzői jogot sért.
 
IV. Felelősség
 
a) A Szolgáltató a rendszer megbízhatóságáért, hibamentes működéséért, semmilyen felelősséget nem vállal. A Szolgáltató nem felel továbbá a rajta kívül álló okból keletkezett hibákért és ezek következményeiért, például az internetes hálózatban keletkezett technikai meghibásodás vagy kimaradás, bármilyen eredetű technikai leállás, szünet, kívülről elindított romboló alkalmazások vagy programok következtében fellépő üzemzavar. 
 
b) A kozmetikaportal.hu mások által üzemeltetett weboldalakra mutató linkeket is tartalmaz. Amennyiben a Szolgáltató tudomást szerez arról, hogy az általa linkelt oldal más személyek jogait vagy a hatályos jogszabályokba ütközik, akkor a linket haladéktalanul eltávolítja az oldalról. Ezen felül a Szolgáltató az általa használt linkek illetve az általuk lehívható weboldalak tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal és azok tartalmát nem ellenőrzi.
 
c) A kozmetikaportal.hu honlapján elhelyezett hirdetések, bannerek és egyéb reklámanyagok tartalmáért kizárólag a hirdetés feladóját terheli felelősség. A kozmetikaportal.hu szerkesztősége kizárja felelősségét mindazon vélt vagy valós károkért, amelyek oldalunkon elhelyezett hirdetések, reklámok, promóciók tartalmából származnak. A rendszergazdák és szerkesztők nem vállalnak semmilyen felelősséget a szolgáltatások használatából adódó hátrányokért, illetve bármely regisztrált látogató megnyilvánulásáért, jogsértéséért vagy nem megfelelő viselkedéséért.
d) A kometikaportal.hu pontos és hiteles információk közlésére, átadására törekszik, de a hibás tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállal.
 
Fórum szabályzat
 
1.  A moderátor minden olyan esetben törli a hozzászólásokat, amelyeknél felmerülhet a Magyar Köztársaság jogszabályainak, törvényeinek a megsértése, vagy amelyek bármilyen módon sérthetik a Szolgáltató érdekeit:
1. ha a Felhasználó tartalmilag vagy technikailag szándékosan akadályozza a szolgáltatások megfelelő működését.
2. ha a Felhasználó bármilyen jogsértő tartalmat kíván elhelyezni, jogellenes cselekmény vagy bűncselekmény elkövetésére felhívást kíván közzétenni, vagy csak erre utaló magatartást folytat, esetleg bűncselekmények, szabálysértések elkövetéséhez bármiféle tájékoztatást próbál adni. 
3. ha a Felhasználó reklámot tesz közzé, vagy üzletszerű kereskedelmi tevékenységet kíván folytatni
4. ha a Felhasználó trágár, obszcén, vagy durva kifejezéseket, sértő szavakat használ, amelyek másokban megbotránkozást, félelmet keltenek, vagy kelthetnek. 
5. ha a felhasználó pornográf vagy bármilyen, a közerkölcsbe ütköző tartalmat, anyagokat tölt fel, vagy szexuális szolgáltatást kínál, közvetít.
6. ha a Felhasználó diszkriminatív, rasszista megjegyzést tesz bárki kora, neme, nemzetisége, származása, vallása, bőrszíne vagy világnézeti meggyőződése, véleménye miatt, vagy más fórumozót erre a cselekedetre felbújt vagy felszólít.
7. ha a Felhasználó olyan tartalmat tölt fel, amely mások szerzői jogát, bárminemű védjegy-jogát sértheti, valamint ilyen tartalom elhelyezésére vagy annak használatára buzdít. 
8. ha a Felhasználó olyan termékeket ajánl, amelyek forgalmazásával bűncselekményt vagy szabálysértést követ el, vagy amelyek forgalmazása, értékesítése engedélyköteles, vagy esetleg forgalomba sem hozható.
9. ha a Felhasználó olyan tartalmat kíván közzétenni, amely a Szolgáltató megítélését vagy az ő szolgáltatásainak megítélését, esetleg jó hírnevét rontja, üzleti érdekeit sérti.
10.            ha a többi Felhasználót szándékos megtéveszti, félrevezeti, vagy félretájékoztatja, bármilyen kérdéskörben vagy témában.
 
A fenti szabályok bármelyikének megszegése esetén a szóban forgó tartalmat eltávolítjuk, és a szabályokat megsértő Felhasználót felfüggesztjük vagy töröljük a nyilvántartásunkból. A Szolgáltató csupán szúrópróbaszerűen ellenőrzi a szabályok betartását, a fórumtartalmakat. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a moderátor saját belátása szerint döntsön, és nem köteles megindokolnia döntését. 
Kérjük, jelezze nekünk, ha honlapunkon jogsértő tartalmat talált. Haladéktalanul gondoskodni fogunk a jogsértő információk eltávolításáról. A jogsértő információkkal kapcsolatos panaszát a következő címre várjuk: kozmetikaportal e-mail cím
 
Apróhirdetési szabályzat
 
1)     Apróhirdető rovatunkban kizárólag kozmetikával, bőrápolással, szépségápolással foglalkozó szolgáltatások és termékek hirdethetők a megjelölt kategóriák szerint.
2)     Magánszemélyek és Cégek számára a hirdetés feladása annak visszavonásáig ingyenes.
3) Egy hirdetés 30 napig marad látható, de a hirdető további 30 napra meghosszabbíthatja vagy bármikor törölheti hirdetését.
4) A sikeresebb hirdetési tevékenység érdekében kifejezetten ajánljuk fotók feltöltését az apróhirdetésekhez. 
5) Ezen szabályokat megszegő felhasználók hirdetéseit moderátoraink – külön értesítés nélkül – törölhetik, a Felhasználó regisztrációjával együtt.
Portálunk fenntartja a jogot, hogy az alábbi esetekben a feltöltött hirdetéseket törölje:
 
1) ha a hirdetés megtévesztő, félrevezető információkat, adatokat közöl
2) ha a hirdetés technikai problémát okoz az oldalon
3) ha a hirdetés nem a megfelelő kategóriába lett besorolva 
4)ha véletlenül vagy szándékosan többször lett feladva ugyanaz a hirdetés 
5) ha úgy ítéljük meg, hogy a tartalom árthat vagy hátrányosan érinti portálunkat, üzleti partnereinket vagy felhasználóinkat
6) ha más internetes oldalakat hirdet, reklámoz 
7) ha a tartalom ellentétes a mindenkori médiatörvénnyel
 

 

A sztárok titkos szépségpraktikái

Ön mi alapján dönt leginkább egy-egy illatszer, bőrápoló termék vagy egyéb kozmetikum vásárlása mellett?