A hidegallergia pontos háttere éppúgy nem tisztázott, mint számos más hasonló allergiás megbetegedésé sem: bizonyára genetikai okok is közrejátszanak kialakulásában, de gyakoribb a később szerzett verzió, ami leginkább fiatal felnőttkorban, 18-26 éves kor között jelentkezik.
Mit tehetünk hidegallergia ellen?
Az allergia, ami ellen alig lehet védekezni
2012-01-22 21:51:18Habár az idei tél első másfél hónapja nem éppen a farkasordító hideg miatt vált emlékezetessé, így január derekán mindenképpen érdemes néhány szót ejteni egy olyan betegségről, amely napjainkban egyre gyakoribb, ez pedig nem más, mint a hidegallergia.
Ennek egzakt okát sem ismerjük ugyanakkor, egyes vélekedések szerint bizonyos fertőzések mellék- vagy utóhatásaként alakulhat ki, ám maradéktalanul ezek az elméletek sem bizonyítottak. A betegség lényege leegyszerűsítve, hogy a hideg hatására a szervezetben megtalálható anyagok, illetve – a másik változatnál – a szervezet bizonyos antitestjei kicsapódnak.
Fenti esetek elsődleges fizikai megjelenése csalánkiütés-szerű bőrelváltozásokat jelent, amelyek akár már plusz 4 Celsius fok alatt megjelenhetnek a test különböző részein, értelemszerűen elsősorban a hideg levegő által közvetlenül ért felületeken, tehát az arcon, a nyakon és a kézfejen. A kiütések kipirulnak és kellemetlen viszketést okoznak, sőt, extrém esedben a bőr felhólyagosodik, majd kisebesedik.
Teljesen egyéntől függő, mennyi ideig éktelenkednek a bőrön ezek az elváltozások: néha csupán percekről van szó, máskor azonban akár napokig sem szabadul tőlük az allergiás személy. Meleg helyiségbe érve rendszerint enyhülnek a tünetek, de nem feltétlenül múlnak el. Amikor a szervezet antitestjei csapódnak ki, a bőrtünetek helyett vagy mellett súlyos, égő fájdalom jelentkezik az izmokban, a beteg néha alig bír mozogni vagy járni a kínoktól. A hidegre allergiásan érzékeny emberek a hideg vízzel szemben is jobb, ha védekeznek, hiszen a bőrreakciók ilyenkor is jelentkeznek, vagyis a nyári strand medencéjétől is óvakodniuk kell.
A hidegallergia még kellemetlenebb változata az, amikor az ajak, a torok és a nyelőcső is furcsa tüneteket produkálhat hideg ital fogyasztása után: ilyenkor viszkető, piros duzzadtságról van szó. A legszélsőségesebb eset a szerencsére rendkívül ritka anaflaxiás sokk, ami egyébként a legtöbb allergia esetében – legalábbis elméletileg – előfordulhat: jelen fajtára konkretizálva mindez azt jelenti, hogy ha az egész szervezet hirtelen hideggel érintkezik, a beteg akár bele is halhat, ha nem kerül sor sürgős orvosi beavatkozásra.
Ami a védekezést illeti, sajnos limitáltak a lehetőségek: védekezzünk a hideggel szemben, amennyire tudunk, illetve bizonyos kalciumos, antihisztaminos készítmények is enyhülést hozhatnak a kínokra.
Forrás: www.betegvagyok.hu
Írta: DA
Kapcsolódó cikkek
Allergiás bőrgyulladás gyermekeknél
Fotokontakt allergiánál mi a teendő?
Illatanyag-allergiám van, milyen sminkterméket használjak?
A napallergiáról röviden
![]()
A sztárok titkos szépségpraktikái
Holisztikus kozmetika
A holisztikus szemlélet alapjai szerint az ember, a test és a lélek elválaszthatatlan egysége. Ezt veszi alapul a holisztikus kozmetika is.
Betegvagyok.hu
Bőrbetegségek, orvosi cikkek, szakértői válaszok első kézből!
Corvin köz Oktatási- és Vizsgaközpont
Szépségipari képzések
Ökotárs Alapítvány
Az Ökotárs Alapítvány nem nyereségérdekelt, politikától független, a környezet állapotának javulásáért és a hazai civil szféra és lakosság környezeti érzékenységének és tudatosságának fejlesztéséért tevékenykedő szervezet.
acskrisztina.hu
Ács Krisztina kozmetikus szakoktató blogja
noiipraktikak.blog.hu
Női praktikák, szépségápolási tippek
Markovics Vera kozmetikus tanácsadó
Szépségápolás és fitokozmetika - tudatosan, természetesen, illóolajokkal!
Beauty Forum
Várjuk Magyarország 1. számú szépségipari rendezvényére! kozmetika, köröm - kéz - láb, szolárium, spa - wellness
Szépségkontroll Meddig kell még várnia egy nőnek, míg megtalálja a tökéletes megoldást köröm, bőr- és hajproblémáira?
Avon
Minőségi szépségápolási termékek professzionális értékesítése
Készítsd magad a naturkozmetikumaidat! Ezen a honlapon minden fontos tudnivalót megtalálsz arról, hogyan állíthatsz elő otthon egészséges naturkozmetikumokat
